Halállabirintus - Ian Livingstone

A következő választásomnál ezúttal eltértem Trolltooth Titán Időrendjétől. Ami miatt korábbra vettem a Halállabirintust a sorrendben, mert közvetett utalások alapján hőse megegyezik a Tolvajok városában szereplő karakterrel. Még ha nem is így lenne, tetszik a gondolat, hogy a kalandunkat onnan folytathatjuk, ahol az előző könyvben abbahagytuk. A két könyv első megjelenésben is egymást követte, Az eredeti címén Deathtrap Dungeont 1984-ben adta ki a Puffin Books és egyike volt a legsikeresebb játékkönyveknek. Magyarországra 1989-ben jutott el a Rakéta kiadó jóvoltjából, a már említett Halállabirintus címen ezzel nyitott nálunk a Kaland Játék Kockázat sorozat. Ez az egyik könyv az eredeti sorozatból, ami kimaradt gyerekkori élményeim közül. Sőt, sokáig nem is tudtam a létezéséről, mert kevertem a nekem is meglévő Bajnokok Próbájával. Évekkel később ez volt az egyik konyv, amivel kvázi visszatértem a kalandozók világába.

Kétnapi járóföldre a Feketehomok kikötőtől hősünk megpillantja Szukumvit báró felhívását az idén is megrendezésre kerülő Bajnokok Próbájáról. Jókora jutalom üti a markát annak, aki élve kijut a hírhedt halállabirintusból. A világ megmentése helyett ezúttal kikapcsolódásként csupán saját rátermettségünk bizonyítása jó kikapcsolódásnak tűnik. Versenytársaink is akadnak a próbán, jó szerencsével segítségünkre lehetnek. Azonban nem szabad szem elől téveszteni, hogy bár több bajnok vág neki a kihívásnak, csak egy juthat ki élve közülük. Már ha kijut bárki is. Lévén még eddig senkinek nem sikerült teljesítenie a próbát, már 5 éve dédelgetett álom válhat valóra: idén mi leszünk a bajnokok!

A cselekménye az eddig ismertetett könyvekhez képest sokkal lineárisabb. Ez olvasás szempontjából ugyan könnyebben befogadhatóvá teszi a történetet, ellenben a csekély választási lehetőségeink igencsak véglegesnek mondhatók. Lehet, hogy csak a lelkesedésem lendülete vitt előre, de emlékeim szerint nem igazán volt visszafordulási lehetőség. Ráadásul elég kidolgozatlannak tűnt a cselekmény. Például a legtöbb bukásnak nemhogy saját fejezetszáma nincs, de az író sokszor említésre sem méltatja a sikertől eltérő eredményt. Szintén kidolgozatlanság, vagy szimplán szívatás, hogy a szükséges tárgyakra elég későn hívja fel a figyelmet. Gyakorlatilag a játékosnak elsőre esélye sincs tudatosan összegyűjteni ezeket. Nem állítom biztosan, hogy nincsenek nyomok elhelyezve, mindenesetre az én figyelmemet biztosan elkerülte.

Ennek ellenére talán eddig ennek volt a legizgalmasabb hangulata. Folytonos rettegésben egy földalatti labirintusban, ahol minden zugban a halál les ránk. Tényleg olyan hangulata van az egésznek, mintha próbából próbába csöppennénk. Mostanában ugyan nem olvastam, de emlékeim szerint ehhez hasonló hangulata az első játékkönyvemnek, a Skorpiók mocsarának van.

A hős szemét elvakítja, ahogy kilép a szabad ég alá. Még szoknia kell az erős fényt a hosszú földalatti bolyongás után. Hallja a tömeg éljenzését. Fátyolos szemén át Szukumvit báró látja, ahogy elismerően gratulál és egy arannyal teli zsákot nyom bajnokunk kezébe. Madárcsicserég vegyül a boldog zsivajba szédítően, majd minden elsötétül. Az álom szertefoszlik. Még utoljára kitisztul egy pillanatra a feje, ahogy egy utolsó pillantás vet végzetére. Az éljenzést apró termetű lényeg őrjöngése, a madárcsicsergést nyílzápor suhogása váltja fel. Már nem is érzi, ahogy a nyílvesszők a testébe csapódnak. Ökle elernyed, amivel pillanatokkal ezelőtt még az útját állt vaskapu szárnyait ütötte dühvel kevert rémületében. Majd minden elsötétül.

Ahogy korábbi alkalommal, most ismét elbukott a hősöm. Bár sejtem hol rontottam el, a fejemben már összeállt a történet. Így nem lenne akkora élmény ismét nekikezdeni. Azért sem baj, hogy pihentetem a könyvet, mert a példányom már igencsak megviselt állapotban van.

A fentiek alapján nem igazán lehet jó tanácsot adni a játékhoz, mert bár a kijutáshoz ezúttal is bizonyos tárgyakra lesz szükség, nem lehet tetszőlegesen bejárni a labirintust. Az egyetlen módja a túlélésnek a szerencse. Vagy a csalás. :)

Végére egy random infó: a könyvet Ian Livingstone Thaiföldi utazása után írta. Több helyszín, sőt magának a bárónak a nevét is innen adta.